Válassz! Az életben mindig választanunk kell. Hol útvonalat, hol iskolát, hol orvost, hol fodrászt és sorolhatnánk a végtelenségig. A választásunkat mindig mérlegeljük, megfontoljuk, megindokoljuk. Ha túl sok a kínálat, akkor nehezebb a döntés. Ha kevés a kínálat, bosszankodunk, hogy lehet találnánk jobbat is, ha több felé szétnéznénk. így van ez a politikai életben is. Az október 25ei választás kapcsán is mérlegelnünk kell, hogy kire adjuk le voksunkat. Melyik jelölt mit tett le az asztalra, vagyis mit tud felmutatni: vannak e érdemei, fejlesztette e a közösséget, van e konkrét terve a jövőre nézve, megvan e hozzá a szakértelme, vagy a szakemberekből álló csapata. Sokszor esünk abba a hibába, hogy a jól kitaposott ösvényről letérünk, abban a hitben hogy hátha sikerül új utat felfedeznünk. Majd, igaz már csak később, rájövünk, hogy igaz a mondás: „ Járt utat járatlanra ne cserélj, fiam!” Most mikor már településünk elindult a fejlődés útján, sikerült külföldi befektetőket bevonzani, ami által munkahelyek létesültek, közintézmények , templomok újultak meg, képesek lennénk hátat fordítani, s más irányba menni? Az ígéretek földje nem biztos hogy jobb mint a tettek mezején maradni! A döntés a mi kezünkben van! Válasszunk okosan!

 

Comments are closed.

Véletlen képek
img_3709-575x1024
A nap idézete
Időjárás
Погода в Україні
Falusi turizmus
pinceszet-1 pinceszet-11
Mai névnap
Boldog névnapot!
Keresés az oldalon
Látogató térkép