Immár hagyománnyá vált, hogy az Ugocsai szőlővessző borfesztivál keretében Salánk település a  magyarokra jellemző szívélyességgel fogadja a járásunkba látogató több több tucat kül – és belföldi turistákat.

A rendezvénynek a Salánki pincészet, mely a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc utolsó országgyűlésének helyszíneként ismert, Alyokhin Éva adott otthont.

A vendégek a Nagyszőlős-Komlós keskeny nyomtávú kisvasúton közlekedő  kisvonattal érkeztek, melynek fennmaradását Hennagyij Moszkal,Kárpátalja kormányzója is támogatta, így törekedve  a Nagyszőlősi járás borvidékének, gasztronómiai különlegességeinek, történelmi múltjának népszerűsítésében.

Az ünnepséget rövid köszöntővel Ágij László, a Nagyszőlősi Erdőgazdaság igazgatója, nyitotta meg.

A program részeként a résztvevők Csehily Adrienn által megismerkedhettek a helyszín történelmi múltjával és megízlelhették a helyi hegyen termesztett szőlőfajtákból készített borokat és borpárlatokat, s az azokhoz illő magyaros ételeket. Megtekinthették. a helyi kézműves kiállítást és  László Attila, salánki bodnár, bemutatta az érdeklődőknek ahagyományos hordókészítés különféle műveleteit.

A látogatókat a Verbőci Művészeti Iskola tanárai és a Salánki Középiskola diákjai szórakoztatták nóta- és néptánc csokrokkal, rögtönzött táncházzal.

A távozó vendégek köszönetüket és elégedettségüket fejezték ki nemcsak a vendéglátóknak, hanem saját maguknak is egyben, hogy ezt nem hagyták ki!

Hajrá Salánk!!!!


Comments are closed.

Véletlen képek
img_0603
A nap idézete
Időjárás
Погода в Україні
Falusi turizmus
pinceszet-11 pinceszet-1
Mai névnap
Boldog névnapot!
Keresés az oldalon
Látogató térkép