Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (…)

Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.

/Márai Sándor/

 

 

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal
jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti,
és közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, és jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli, mely a karácsonyi gyermekről és Isten birodalmáról szól,
mely eljő majd a Földön. Sok kis angyal kíséri a nagy angyalt,
együtt énekelnek és örvendeznek a mennyben.
Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, és maga a Föld is figyel.
Ebben az időszakban féllre kell tennünk mind az mi bánt.Legyen akár fájdalom,nehézség vagy akár harag.
Jézus születése legyen egy biztatás vagy akár egy jelkép arra hogy milyen hatalmas Isten szeretete írántunk.
Mi magunk pedig a megkapott szeretet,melegséget tobábbitsuk szeretteink,ismerőseink felé.Hiszen a szeretet a legfontosabb
és anyagi ráforditást nem igényel. Mács József szavai idézem:Jézus születése idején szeretet és békesség legyen köztünk és egész bolygónkon. S ez az óhajunk ne csak karácsonyra vonatkozzék, hanem múló életünk minden napjára.
Szeretetben gazdag s kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok,szívukben legyen öröm hiszen a mi megváltónk Jézus Krisztus megszületett.Örvendjünk és magasztaljük Istenünket.

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, és közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, és jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli, mely a karácsonyi gyermekről és Isten birodalmáról szól, mely eljő majd a Földön. Sok kis angyal kíséri a nagy angyalt, együtt énekelnek és örvendeznek a mennyben. Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, és maga a Föld is figyel.
Ebben az időszakban féllre kell tennünk mind az mi bánt.Legyen akár fájdalom,nehézség vagy akár harag.Jézus születése legyen egy biztatás vagy akár egy jelkép arra hogy milyen hatalmas Isten szeretete írántunk.Mi magunk pedig a megkapott szeretet,melegséget tobábbitsuk szeretteink,ismerőseink felé.Hiszen a szeretet a legfontosabb és anyagi ráforditást nem igényel. Mács József szavai idézem:Jézus születése idején szeretet és békesség legyen köztünk és egész bolygónkon. S ez az óhajunk ne csak karácsonyra vonatkozzék, hanem múló életünk minden napjára.Szeretetben gazdag s kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok,szívukben legyen öröm hiszen a mi megváltónk Jézus Krisztus megszületett.Örvendjünk és magasztaljük Istenünket.


Comments are closed.

Véletlen képek
dscf0722
A nap idézete
Időjárás
Погода в Україні
Falusi turizmus
pinceszet-11 pinceszet-1
Mai névnap
Boldog névnapot!
Keresés az oldalon
Látogató térkép